Egy ismét gyorsan elszaladt nap, némi trópusi eső/és az utáni nyári fejlövés után elmentem körülnézni a környéken, elmentem a piacra lődörögni. Papaya vásárlás alibijével. Ahhoz képest hogy Peru egy kifejezetten szegény országnak számít a kontinensen, nem valami olcsó, olyan "amerikai árak" vannak. Mindenesetre kb. egy dollárnak megfelelő összegért lehet egy baromi nagy, full érett, ízes papayát venni. Ez szokott lenni a reggelim, pár fura citrus, és ki tudja mi félét bepróbálva, és egy napig összehúzott szájjal tanakodva hogy mi is volt ez, arra jutottam, hogy biztosra megyek. Sok mindent amúgy se eszek, inkább gyümölcsöket, itt van többféle banán is, nagyon jó a kókusz, és ezeken , illetve a papayán kívül fogalmam sincs azoknak a gyümölcsöknek a neveitől amiket nap mint nap eszem. Szóval nincs itt az életem túlkomplikálva, hogy úgy mondjam. Az elején elmentünk pár étterembe, olyanokba is amikre emlékeztem, és ki is próbáltunk pár újat, de a társadalmi különbségek itt olyan eszelősek, amilyet még nem láttam. Mondjuk ilyen street food-okkal valami üdítővel együtt este a parthoz közel az utcán úgy 450forintért annyit ettem, hogy alig bírtam elmenni az első alkalmasnak tűnő taxiig, míg egy ilyen konkvisztádor káfékban, ahogy sok elegáns hely kinéz, olyan kettő öt, három egy jó ebéd. Az eddig a szegénységben minden bizonnyal kurvára hiányolt , és gombamód szaporodó elektronikus kaszinók árait, ha megbocsájt az isten érte, nem tudom. :)
Amúgy is , ha a városban vagyunk, annyira szeretek az utcán lenni. Ahol lakom a barátommal, egy szobánk van és egy kicsike előszoba/"konyha", ablak nincs az előszobán, ellenben az ajtaja kifele az utcára nyílik. Mivel nem fagyoskodunk, elég kinyitni az ajtót a jó öreg új mexikói életérzéshez. Még késő este is sütik a halakat, meg a különböző cuccokataz utcákon ezek a street food árusok, mindenhol kegyetlen hangos, és nagyon szar a zene. Ilyen össz latin amerikai nosztalgia diszkó. A városban alig van autó, a költséges vizi, légi ideszállításuk miatt, emiatt itt a motorok járszanak, és hát brutálisan hangosak, főleg délutántól egészen estig amikor rengetegen vannak az úton, és minden pirosnál eszelősen sok motoros húzatja mint az állat. Közben úgy összetömörülnek, mint amikor összelegózzák őket az éjszakai parkoláshoz. (Gondolom az is egy társadalmi kiváltság lehet, hogy kinrk a motorja lehet kívül, és ki az aki csak délutános műszakot vállalhat. ;) ). Nagyon súlyos aztán az amikor miután felharaptatták a vasaikkal az aszfaltoz, kurva nagy füst, és ez a kaptár egyszerre olyan gyorsan kilő, amilyen biztos van sok helyen, de én még egyszer se láttam. Itt tényleg mad mex van, minden a motorokrol szól. A nagy forgatagban aztán hazakeveredtem, a szomszédban egy eleg zorall helyi piacon vetem üdítőt , meg annyi ebedet hogy nem birtam megenni úgy 250forintért.
Két éve külső erőszakkal nem sikerült ilyen közel engedni a helyet, de ahogy szokott lenni, akit bekén hagynak, kitalálja magának. Ezek olyan helyek általában ahová a kutyáitokat nem engednétek be körülnézni, külvárosi, nagyon szegény, nagyon helyi stílus.
Kicsit pihentem és másodjára következett be valami egészen eszelős az életemben: José a cross motorjával jött el értem, a lányoknak küldtem a címet, motoros riksa bepattint, engem pedig jó barátom, és inspirálóm, egy helyi szaktekintély vitt el a város másik felére. Persze ezt alapból annyira menőnek éreztem amire nincsenek szavak, de ami a lényeg, és ez inkább csak nekem érdekes, hogy egész életemben nagyon féltem ezektől a motoroktól. Tudjátok a szokásos marhaságok, bekapja a lábam, megcsúszik, leesek, a kipufogó nyomorékra égeti a lábam, pont most csúszunk meg az úton és soha nem fogok járni, és más racionális bölcseletek. Ez van, vállalom. Szóval nekem végigdöngetni a város egyik végéből a másikba hatalmas kaland volt. Azzal nyugtattam magam az elején, hogy ha ez nehezen megy, akkor a virrasztás se lesz egy főnyeremény. ;) Itt van pár városon belüli egész jó útszakasz ahol ijesztően felgyorsulnak (kívülről nézve is), még eddig egy motort, motoros riksát nem láttam aminrk működött a sebességjelzője, úgyhogy hadd ne, legyen elégannyi hogy durván. Máshol pedig kis sikátorok, a délutáni felhőszakadásból a mélyebb lukakban megmaradt helyi balatonok, kátyúk, hú, nagyon keményen néz ki az egész. Perszehogy féltem egy kicsit, de nagyon élveztem. Amikor kétéve egy lengyel haverom elvitt egy nagy robogón, 70km/h-nál tök biztos voltam benne hogy elhagyom a testem. A gyanú visszafele is megmaradt, de akkor már viccesebb volt. Ja igen, ez volt a motoros karrierem. Illetve Nitai barátom egyszer egy nagy nemistudommivel aquincumban a lakótelepen el akart egy darabon vinni de ott én azt nem bírtam idegekkel, nyilván biztos voltam benne hogy félreborulunk, ráesik a lábamra, és minimum a fel térdemnek annyi. Nagyon élveztem az utat, ki a városból a lakott terület szélére , utána a dzsungel. Adela egy csodálatos nagymama, nagyon idős, nagyon nagy erejű, komoly respektussal bíró curandera. Jose legutóbb egy csomót mesélt arról, ahogy náluk a virrasztás zajlik, ezt most még közelebbről meg tudtam figyelni. Mély álomba szenderülésem részletei egy masik mese része. Csodálatosat aludtam,és gyönyörű, melegséges álmom volt, nagyon erős rezdülésekkel. Mint a falevél extázisa a trópusi viharban. Hajnalban aztán meg akartam nézni a csillagokat, hát, kifele menet sokkal hosszabb volt mint befele. Voltak felhők de a csillagok olyan nagyok voltak, és olxan közel. Életem nagy csillagos ég-emléke ugyancsak itt az erdőben volt, de az a végtelen égbolt-hangulat volt, ez meg olyan közeli. Nem is látszódtak kis csillagok, csak óriásiak. Olyan gyönyörű volt, mint egy akadálynélküli puha kilégzés. Reggel gyümölcs, beszelgetés, fényképezkedés, a vendéglátóinknak megköszöntük, hogy egy kis időt együtt tölthettünk, és irány a város. Én még gondoltam, kimegyek a piacra a mai napi papayámért. Vagy két hete nem próbált meg taxis lehúzni (ártatlan összeg volt, csak hát mégis ilyen nevetséges), szerencsére itt az egy főrejutó motocar szerintem beleszámítva a nagyon szegényeket is 1,3 ...:)) Az ilyen idősebb, vagy érdekesebb arcok persze mindig jobb társaság. Mivel engem rohadtul nem érdekelnek a motocar technikai részletei, se a különbségei, se az ha új vagy ha nagyon szakadt, NYILVÁN sofőrt szoktam választani, nem verdát, az tök mindegy. Amugy eleinte persze ezekről a motoros riksákról is aut hittem szet fognak esni alattam, nyilván.
Most annyira messze lakom a központól, hogy azt már nem olyan józan dolog legyalogolni, valami 15 utca, vagy ilyesmi. A távolság még rendben is lenne, de ez oda vissza vagy másfél óra naponta, és ha a taxisok nem nézik hülyének az embert, az az egyike a tényleg még mindig olcsó dolgoknak itt. (Számokra izgulóknak: 250-300 forintot költök egy jó negyed óras útra)
Az utcámat az északi határ szent folyójáról,a Putumayo-ról nevezték el. Mivel szombat van , meg mindig kurva hamgos a dzsungel diszkó. Azt azért tíz, tizenegy fele azért értelmezhetőre szokták redukálni. Nem tudom rossz ómen-e hogy a tulajdk házon kívül alszanak és előre szóltak, hogy jagyon sajnálják de nagy szülinap buli lesz. Nem túloztak. Itt az ilyen nagy házak rákfenéje a szellőzés, itt viszaz emeletreegy kürtő, szónyoghálókkal, nyitottan. Azaz a konyhában minden hallok abból ami felettünk megy. És amikor a hosszas korászonozás utan odavernek ilyen lambada perui mixxel, már kétsége sincs az embernek, hogy az erőszaknélküli újmexikói feeling megfogalmazását személyesen isten helyezte az ajkaimra. Nagyon vicces, és olyan hangos, hogy meg sem próbálok aludni. Reggel irány a dzsungel, jó ket es fél nap nem alvás után. Hazafele jövet egy darabon sétáltam és láttam két lányt akik egy ablakrácson túl kagasra mászott , síró cicát akartak leédesgetni. A bódévárosban egy zombi rémálom, hogy az állatok kinéznek, és pedig láthatóan jobb a helyzet mint kétéve, mondják is, de azért állatokat sehol nem fogdosok. Jól nézett ki, a csajok meg kétségbeesve, de még alaposan kinyújtózva, súlyosan a perui átlag fölé érve se értem el, úgyhogy felálltam ilyen magas párkányra, felmásztam a rácson, és odaadtam a cicájukat. Illetve azt hittem ők is cak nézik mi van de kiderült hogy az ő macskájuk. Nagyon örültek neki, annyira kedvesek voltak. Ami nők részéről még a külvárosban is szokatlan. Hazajövet még délután elkapott az eddigi legnagyobb eső, ilyet meg tényleg nem láttam. Hirtelen kiürül az utca, na nem teljesen ,de AHHOZ KÉPEST nagyon, tanakodtam, aztán csak kiálltam. Akkor jött meg a tulaj pár, becsületükre szóljon semmi jelét nem adták annak, hogy esetleg megőrültem volna, majd bemutatták az über cuki lányukat, aki Limából jött két napra. Ahogy már sokszor írtam, ez nem a francia riviéra, itt az hogy valaki bemutatkozáskor ad két puszit az eg tényleg nagy bizalom, meg kedvesség. Itt ez nem nagyon meg , főleg nem ha fehér az emberfia. Emiatt aztán pár pillantáson kívül nem sok időt pazarlok nőkre, de ez a szuper aranyos lány annyira kedves volt. Beszélgettünk egy jót spanlishül, némi technikai segítséggel és sok lelkesedéssel. Nem randizni voltam, nyilván, de őszintén szólva jól esett a társasága, ez még ilyen beszélgetős-lazázós stílusban se mostanában volt. Itt a külföldiek legkönnyebben kupülföldiekkel tudnak haverkodni, de ahogy szintén kitértem már rá, a gizda klubokba nem járok, ahol meg én szeretek lenni ott meg úgyis csak helyiek vannak. Szóval erre sok energiám nem megy el.
Ma viszont nagyon jól esett kicsit beszélgetni, benne lenni ebben a hangulatban. Még meg is ölelt a végén, ami a fent alaposan kifejtett okokból teljesen valószínűtlen. Itt hajnal egy és a szemben levő közepes méretű bolt még nyitva, balra még mindig sütik a halakat, yukkákat, banánokat, meg ilyen helyi cuccokat. A veretős mexikói házibuli mit sem vesztett a lendületéből, néha emberek távoznak, jórészt huszonévesek, néha újak jönnek. Ki tudja mi lesz a vége. Érdekes hogy éppen ide jöttem valami olyat találni a nyugalomról amit eddig nem.

Lementem a partra, itt ezek a kunyhók úgy vannak építve, hogy lebegnek a vízen. Van ahol van áram, ezt a hangos zenéből biztosra lehet tudni. Ilyen cifra hangon nem hallottam meg tyúkot elcsalni egy perui kakast a többi tyúktól a málnásba. :))
A vendéglátóim nagyon kedves emberek , a Senora ma megmutatta hogy lehet három méter magasra, vállfával fellógatni mindent hogy valóban megszáradjon. Egy klíma nélküli házról beszélünk, ahol az azt körbevevő város csekély 80-90%-os páratartalommal dönget alapból. Egy botot használt, aminek a végébe két szöget vertek. El se akartam hinni. A lelemény mindenhol, amire az élet olykor igen kemény sodrása készteti a helyieket. Kicsit beszélgettünk is, a hölgy csak spanyolul, nagyon vicces iskola, olyan kedves ember hogy az nem igaz, a férje, aki egészen idősnek néz ki, tud egy kicsit angolul. Olyan hetven évesnek tűnik. Ma láttam először kalap nélkül. Koromfekete a haja. Ha az új-mexikói hangulat nem lenne elég, szemben két háznyira van a rendőrség, reggeli teázás és szivarozás közben jöttem rá. A helyiek dohánya eszméletlen erős.
Ma egy itt élő barátom bemutatott egy eszelős kinézetű ötven-hatvan éves , vicces, rommá tetovált hippi bácsinak, akinek Nautában, a szomszédos kis faluban van valami kecója. Majd szombaton megnézzük. Ez az a kis falu ahol Aniával már voltunk, most újra megnézzük, jó levezetés lesz a pénteki házi feladat felkérdezés után.
Ücsörögtem a földön a shipibo nénikkel, egész nap ezeket a szőttes cuccokat készítik. Tegnap este ahogy visszajöttünk a városba kijöttem a partra. Ez mondjuk nagyon relativ, és elég nagyvonalú is, de van egy rész, amit bulvaro-nak hívnak, itt az egyik oldalon kávézók, éttermek vannak, teraszokkal, nyilván elsősorban külföldieknek, egy széles sétáló utca ahol ilyen óriási karneválozás van esténként, az utca másik oldala pedig az Amazonas partja. Gyönyörű. Találkoztam este az egyik helyi haverommal, egy brazil sráccal, kurva hosszú raszta hajjal, emblematikus 'ő biztos nem fog senkit kinyírni" arc, hogy árnyaltan fogalmazzak, Derékig érő raszta haj, szakáll, és egy fura hegedű. Vele már játszogattunk itt a parton. Kurva jó volt. Tudjátok , a hely (nem fizikaira gondolok) ami választott engem olyan érdekes. Ide kell jönnöm, és itt leülök a padra,és a srác énekel velem, hegedül. Mesélte hogy a Santo Daime-s arcokkal nyomul. Ez egy nagyon vicces brazil szinkretikus egyház, olyan "sámán-keresztény", haha.
Szóval látom hogy két helyi fiatal lánnyal beszélget. Ő itt külföldi, de mégis idevalósi. Persze, beszél spanyolul is, nyilván (nem minden brazil, főleg hogy ők büszkék a nyelvi kívülállásukra a kontinensen), nevetgéltek, viccelődtek a csajokkal. Ilyet csak helyiek, vagy majdnem helyiek csinálnak. A lányok nem barátkoznak külföldiekkel. De mivel a haveromhoz mentem oda, csak kíváncsiak lettek, az egyikőjük picit beszelt angolul, ami inkább spanlish volt, de megértettük egymást. Nálam volt a guitarinho-m, és kerték hogy játsszak valamit. A hegedűs sráccal sikerült valami egészen jót összehozni, persze halálos döbbenet, hogy úgy "beszelek spanyolul" hogy az nekik nagyon vicces...és érthetően, folyékonyan énekelek....:))
Azt jó tudni, hogy alapvetően ezek a sámános dolgok itt annyi embert érdekelnek az összlakosságból, mint odahaza, azaz egy sörözgető latinót nehezebb lenyűgözni a Sirenita Bobinsana-val, hogy úgy mondjam. De olyat énekeltem ráadásul aminek gyönyörű a szövege is, nagyon meglepődtek, és tetszett nekik. Utána mondtak, hogy menniük kell, a brazil sráccal olyan jó latinosan tíz percig búcsúzkodtak, aztán neki két puszit, mind a kettő lány, aztán nekem is. Nagyon meglepődtem, értem hogy odahaza ez egy semmi, de itt teljességgel lehetetlen dolog. Ezek nem felforrt vérű huszonéves chica-k voltak, vagy olyanok akiket amúgy megnéznék, hanem ilyen tizenhat-hét éves diáklányok. Itt a társadalmi szokások eszméletlen zártak, nem Szaúd Arábia, de ilyen amerikai filmes stílusban itt egyáltalan nem lógnak a helyi lányok külföldiekkel. Nem barátságtalanok, nem félnek , de tartózkodóak. Sajnos a divathullámok ide is elértek, láttam kinn óriás plakátokat az erőszakolók miatt. Helyi lányokat minden bizonnyal eddig is erőszakolgattak néha a helyiek, de úgy hallottam,hogy ezt a külföldiek is gondolták kipróbálni, úgyhogy sok helyen ki van írva hogy bebasszák a börtönbe aki nőket molesztál. Szóval ők idegenekkel visszafogottak. Gondolom a két csajnak egy jó bátor estéje volt, mert persze amennyire kerülik a külföldieket, és nem feltétlenül vannak odáig értük - titkon azért mind külföldiekről álmodnak.
Az a pár helyi haver akiktől nem veszek semmit, de mégis szeretnek együtt lógni, meséltek sokat. Nagyon nehéz itt valakit találni aki beszel angolul, és semmit nem akar eladni. De ők meselik azokat a kiegészítő sztorikat amitől minden teljesen más fényben tűnik fel, és amit persze nem lehet kiguglizni.
Szóval odahaza két perc múlva elfelejtek egy ilyen apróságot, de itt tudom hogy ez teljesen más. Kis dolgok. És egyre kevésbé kezelnek gringónak (ha tíz évet itt élnék se lennék "idevalósi" , de sikerült gyorsan helyre igazítani a dolgokat az elejétől.
Ahogyan sokaknak ismerős lehet dél kelet Ázsiából, itt is indulhat a nap egy Noé stilusú, "utánam özönvíz"-zel, fél óra múlva tök száraz, majd újabb fél óra múlva tök forró.
Szép az élet. Tervezzük az expediciónkat, és este vendégségben alvás. A naplemente pedig sehol nem varázsol el úgy mint itt. Hamarosan betakar Éj anyánk.

A kikötőben ma megértettem milyen értelmetlen dolgoktól tudnak elfáradni emberek. A saját szememmel láttam ahogy gyerekek, a parttól legfeljebb egy méterre dobták be a hálójukat, meg egyszer mondom, a kikötőben, és nagyjából egy perc alatt több halat is fogtak. És akkor kínlódnak ezekkel a húskombinátokkal, mert ahogy máshová, ide is behurcolták a csirkét, disznót, marhát. Gondolom nem tőlem vártok nagy vegetáriánus szentbeszédet, mert az ilyesmitől tényleg irtózom, de ezt tényleg nem értem. Az Amazonas annyi halat, meg ilyen vízi állatot ad nekik amennyi csak kell. Itt van, kész van. És végignéztem milyen "hosszas küzdelem" pár utcagyereknek kifogni egy néhány halat egy szemvillanás alatt.
Ma beszélgettünk róla, hogy itt azok akik csont soványak , azok nem éheznek, hanem betegek. Itt ugyanis ha nem is az van,hogy tízfogásos ebéd terem minden fán, sokkal több kajájuk van mint amennyit meg tudnak enni. Persze sajnos az élet így népességnövekedésre kényszeríti, amit az emberi történelem ismerhető részeiben legjobb tudomásom szerint többek közt pont pont a kaja szabályozott.
Ha van mit enni, szex is lesz, sajnos az élet ilyen egyszerűen működik. Aztán majd meg több éhes száj, meg kisebb helyre zárva.Szóval ők sokan vannak,és ahol így élnek ott sok más dolog is megjelenik. Pár napja írtam a híres beleni piacról, de azt is tudni érdemes hogy Belen a falu neve is, ahogy itt mondják. Mások gondolom nyomortelepnek nevezik. Egy helyi haverom rendesen körbevezetett. A nemrég bemutatott Belen piac a város , és a végtelen bódéváros közt van. Azaz a piac vége nem a semmibe vezet csak az árterületre épített eszméletlen kiterjedésű "favellákba". Ide külföldiek már egyáltalán nem járnak, de az emberek kedvesek. Itt azért már óvatosan fényképeztem, bár Carlos azt mondta a helyiek nem veszik tiszteletlenségnek, nem akarom megsérteni őket, egyenlőre örülök hogy az itt feltűnőnek számító megjelenésem nem okoz feltűnő érzéseket a helyiekben. De ez azért már nagyon súlyos környék. A dagály minden alkalommal iszonyatosan belerongyol az életüket árterületre építő helyi emberekbe. Szóval ez mar nagyon koszos, nagyon büdös, nagyon szemetes, és tényleg nagyon súlyosan néz ki. Ha ide nem is jövök minden nap, voltam már párszor. És nem láttam embereket éhen halni. De az élhetetlen helyen, élhetetlen mértékű összezártságnak ára van, és a helyiek csengetnek rendesen. A kóbor állatok errefelé rettenetesen néznek ki.
Szóval itt a folyó, mindent házhoz visz, de valami szörnyű átok hatására ok csirkét akartak, disznót, meg tehenet. Én "etikailag" (bármit is jelentsen ez) elvitathatatlannak tartom a halászást, és egyenlőre van is elég. Csak akkor minek ezeket a kombinátokat fenntartani. A dzsungel és a nagy folyó bőven többet ad mint ami kell. És annak a jó részét még házhoz is szálltja. De hat nem ők az egyetlenek akik szenvednek a széllel szembe végzett erőfeszítésnek arra hogy ahelyett ami van, és amit az élet ad, végtelenül elfáradjanak hogy valami mást kicsikarjanak belőle.
Gyönyörű volt amúgy az este a kikötőben.
A képen csak egy kis része látszódik, de az életemben meg nem láttam ekkora szivárványt.
Én is így vettem észre és többektől hallottam itt is, hogy történt előrelépés tisztaság terén, és ez nagyon jó. Még a kikötőben sem volt súlyos a helyzet. Ott persze egészen más kajákat lehet látni, mint a városban, vagy a piacon, vagy ezeknél a streetfood árusoknál. Teknősök,teknőstojás, aligátor, kajmán. Én szeretem és néha eszem is tojást, szóval a szembelevő szigeten élő óriás teknősök tojását megkóstoltam már anno.
Szóval itt igazi változatosság van. Habár az Amazonas medence óriási kiterjedésű, meg az éhes civilizációk harapásai után is, nem mindenhol terem ennyi étel, vagy egyáltalán bármi is. Ha jól emlékszem 12,5 millió négyzetkilométer. Az nem kicsi. Az nem kicsit nem kicsi. De nem terem mindenhol fürtökben a terülj terülj asztalkám. De itt, a kedvező fekvésnek, és valamennyi , a helyi klímával kompatibilis növény termesztésnek, van kaja bőven.
Ahogy egyszer egy barátomnak találtam mondani, szerintem az a titka a dolgoknak hogy nincs hova menni, nincs kijárat. De attól még lehet dörömbölni. Félelmetesen ügyesek a gyerekek itt. Ma az utcán láttam persze ilyen 5 év körüli cigiárus kisgyerekeket. Hogy ne csak cukikat mondjak. A kikötőben mindenki ért nagyjából az egészhez, de összedolgoznak, és nagyon gyorsan küld a nagy folyó valamit.

Jól emlékszem, amikor két éve itt voltam, majdnem elhánytam magam csak attól hogy közelebb mentünk a város hírösségéhez, a Belen piachoz. Valójában van Belen piac, és utána a végeláthatatlan bódéváros, az Amazonas amúgy minden évben durván kiáradó partján, végtelen hosszan. Állítólag Belen (a bódéváros) nagyobb mint Iquitos, aminek a tövéből kibújt. 
Erőszakkal nem lehet dolgokat megszeretni , úgyhogy nagy mázlim volt hogy egyedül érkeztem, elmentem magam. Aztán azóta minden nap. Nem mondom, hogy ennél nincs súlyosabb de én meg nem láttam. Szóval egyre több időt töltök itt az elmúlt napokban, sétálni, meditálni, lazulni, valamelyik este kijöttünk kicsit zenélni, leültünk egy ilyen asztalra ott,amelyik nem nézett úgy ki hogy szétesik alattunk, és olyan de olyan jót énekeltünk. A fesztiválról , amiről nemrég megosztottam ezt az azóta láthatóan megosztó témát, egy csomó arc ismerős itt is a buliról. Elsőre megismertek, de nem nagyon mertek haverkodni, vagy nem akartak, de azóta megy a köszöngetés meg a pacsizás. Az egyik transz lánnyal meg az összekacsintás. ;)
Arányában nagyon kevés külföldi jön ide, úgyhogy nyugis, én meg szegények közt még mindig jobban érzem itt magam. Van azért itt is pár helyi viszonylatban eszméletlen Hollywood-i megoldás. Arisztokrata klubok, ahol nincs kiírva hogy italjak a latinokat és ne menjenek be, de úgy néz ki minden és annyiba is kerül, hogy a 99%-uk amúgy sem akarna és nem is tudna bemenni. Szóval vannak itt nagyon gyarmati időket idéző dolgok, és meg rengeteg válogatott súlyosság. 
Már videót is csináltam, és a haverjaim mar elvittek a nagyon gettó részbe is, ahol tényleg én voltam az egyetlen nem helyi. Egyszer oda mentem meginni a kávémat amit vittem magammal. ;) Szóval sokat ad ez a hely. Egzotikusabb dolgokra vágyóknak hamarosan jönnek az über-native sztorik is. Én itt egyre jobban érzem magam. Lesznek meg képek, kapaszkodhattok.

Ma kinn voltunk Nautában , egy szomszédos kis faluban az északi perui Amazonasban, ahova az egyetlen valahova is tartó út vezet. Azaz aki úton, valamilyen járgánnyal ki akar menni a dzsungelbe, mind ezt a kb ötven-száz kilométeres szakaszt használjak, innen aztán melyen be lehet menni. Az út menti fák, pálmák, indák is gyönyörűek, főleg az ilyen dombosabb,szakadékosabb részeknél, de jól emlékeztem, hogy beljebb egészen megnő minden.
Adelától hazajövet jobb programot ki sem találhattunk volna.
Egyszer olyan jó lenne valami egészen extrém túrára elmenni, mondjuk egy öreg bácsihoz, akihez öt napig kell hajózni. 
Út közben megváltozott kicsit a bázisunk körül jól megismert környezet, ott sehol semmi nem halk, a peruiak imádják a kurvahangos zenét, és a legtöbb helyen tízig, néha tovább is megy teljes gőzzel a dzsungel diszkó. Hosszan mentünk a busszal és mindkét oldalt csak a két , az úttal elválasztott magas zöld falat láttuk. Aztán kisebb 'települések', több helyen első látásra ember által készült tavakat láttunk, nem túl nagyokat, de felnőttek is, és főleg a gyerekek imádtak fürdeni benne. Itt már extrém egzotikusnak számítunk. Kiültünk valahova az út mellett a fűbe, néztük az dombos-völgyes őserdőt, egy olyan részt találtunk ahol egy nagy völgy miatt a többi helyhez képest sokkal messzebb belátni. Olyan jó volt ücsörögni, azért a főhadiszállásunk körül a város eszméletlen hangos, és gyakorlatilag mindenhol. Éjfél körül relatív csend lesz,de mar négy körül mocorognak, hat óra környéken, napfelkeltekor pedig már újra tombolnak a vasak az utcákon. Annyira érdekes hogy amilyen passzívnak, introvertáltnak, egykedvűnek tűnnek a helyiek, a volán mögött minden megváltozik. Mad Max Amazonas! :)
Itt ami nem az élelmiszer termeléssel kapcsolatos, az elsősorban a vasak körül forog. Mindenhol szerelgetnek emberek, mivel nagyon drága autókat hozni repülővel vagy hajon, csak néhány nagyon gazdag embernek van. A tömegközlekedés fabuszokkal történik. Kívül látszik a tarkára festett busz oldalán a gyalulatlan deszka. Na ilyet máshol még nem láttam. Vannak a motoros riksások, ezeket itt motocar-nak nevezik. Rengetegen vannak, eszelősen hangosak, eszelősen gyorsan vezetnek, és teljes póker arccal. Szóval itt az nem megy hogy majd ők kerülnek ki. Egyáltalán nem agresszívak, de nem fognak. Ha már az ember kikerülte őket, lehet hogy rásegítenek, és kicsit igazítanak a helyzeten, de az hogy az ember bóklászik az út közepén, jön egy csomó ilyen járgány, és majd lelassítanak vagy kikerülik olyan nincs. 
Ezen kívül vannak meg ezek az óriási , építkezésre használt dömperek. 
Amiből pedig a legtöbb: eszméletlen sok motor van. Itt az emberek nagyon szegények, de szinte minden motor, a szakadtabbak is Yamahák , Hondák. Én nem tudom honnan szerezték őket. A helyiek imádjak a motorokat. Van egy kevés robogó, de általában kisebb nagyobb cross motorokkal küldik. Mondjuk a helyi utakra nem is minden való. Minden pirosnál lehet látni ilyen hárman-egy motoron-felállásokat, és más exrémitásokat. Még fiatal lányok is vezetnek motort.
Próbáltunk rájönni, hogy itt ehhez kell-e bármilyen engedély, mert nehéz elképzelni hogy nem, de látva a helyi körülményeket, és azt hogy a rendőrök és a katonák egyáltalán nem szarfejkednek a helyiekkel, nincs forgalomból kiszedés, lehet hogy ez mégse olyan fontos itt.
Szóval oriási vibrálása van a városnak. Jól esett kimenni ennek a csendes, vidéki, amazonasi-falusi-tanyasi világába. Az emberek nagyon kedvesek, a gyerekek kíváncsiak. Sötétedés után robogtunk vissza, és azon gondolkodtam milyen sok arca van ennek a környéknek. Ne, csak kellemes, vagy könnyedén rommá idealizálható dolgokra gondolok. Tényleg a legcsodálatosabbtól a legszörnyűbbig, de idővel ha enged az ember, az érzés is enged, és egyre több megértéssel , jó szívvel tudja nézni azokat a dolgokat is amiktől alapból kiverne a víz. Itt azért ha az ember sokat mozog a szegények közt, márpedig abból kiindulva hogy azokon a helyeken ahol az időmet szoktam tölteni vagy nagyon ritkán találkozom más külföldiekkel, vagy soha, tudnék olyanokat mesélni hogy attól a szeme kiesne mindenkinek, de valahogyan ahogy telik az idő, és a folyó, az erdő, és a város is készít, formál, úgy érzek egyre inkább csak egyet a hellyel. Itt előre láthatatlanul nagy kísértés van ítélkezni sok dolog felett, és mondjuk úgy lenne is mire, de ahogy egyre többet járkáltam, mozogtam mindenfele, ahogy említettem gyakrabban szegények közt, valami más kezdett el emelkedni bennem, és tényleg egy masszává válik mindazoknak a benyomásoknak az elegye , amik az érkezésem óta értek. Talán vannak édesebb, sósabb, kisebb falatok is, de egy tányérról eszem úgyis, és elkezdtem az egészet megenni, az pedig elkezdett valami egészen mást adni.