Ma kinn voltunk Nautában , egy szomszédos kis faluban az északi perui Amazonasban, ahova az egyetlen valahova is tartó út vezet. Azaz aki úton, valamilyen járgánnyal ki akar menni a dzsungelbe, mind ezt a kb ötven-száz kilométeres szakaszt használjak, innen aztán melyen be lehet menni. Az út menti fák, pálmák, indák is gyönyörűek, főleg az ilyen dombosabb,szakadékosabb részeknél, de jól emlékeztem, hogy beljebb egészen megnő minden.
Adelától hazajövet jobb programot ki sem találhattunk volna.
Egyszer olyan jó lenne valami egészen extrém túrára elmenni, mondjuk egy öreg bácsihoz, akihez öt napig kell hajózni. 
Út közben megváltozott kicsit a bázisunk körül jól megismert környezet, ott sehol semmi nem halk, a peruiak imádják a kurvahangos zenét, és a legtöbb helyen tízig, néha tovább is megy teljes gőzzel a dzsungel diszkó. Hosszan mentünk a busszal és mindkét oldalt csak a két , az úttal elválasztott magas zöld falat láttuk. Aztán kisebb 'települések', több helyen első látásra ember által készült tavakat láttunk, nem túl nagyokat, de felnőttek is, és főleg a gyerekek imádtak fürdeni benne. Itt már extrém egzotikusnak számítunk. Kiültünk valahova az út mellett a fűbe, néztük az dombos-völgyes őserdőt, egy olyan részt találtunk ahol egy nagy völgy miatt a többi helyhez képest sokkal messzebb belátni. Olyan jó volt ücsörögni, azért a főhadiszállásunk körül a város eszméletlen hangos, és gyakorlatilag mindenhol. Éjfél körül relatív csend lesz,de mar négy körül mocorognak, hat óra környéken, napfelkeltekor pedig már újra tombolnak a vasak az utcákon. Annyira érdekes hogy amilyen passzívnak, introvertáltnak, egykedvűnek tűnnek a helyiek, a volán mögött minden megváltozik. Mad Max Amazonas! :)
Itt ami nem az élelmiszer termeléssel kapcsolatos, az elsősorban a vasak körül forog. Mindenhol szerelgetnek emberek, mivel nagyon drága autókat hozni repülővel vagy hajon, csak néhány nagyon gazdag embernek van. A tömegközlekedés fabuszokkal történik. Kívül látszik a tarkára festett busz oldalán a gyalulatlan deszka. Na ilyet máshol még nem láttam. Vannak a motoros riksások, ezeket itt motocar-nak nevezik. Rengetegen vannak, eszelősen hangosak, eszelősen gyorsan vezetnek, és teljes póker arccal. Szóval itt az nem megy hogy majd ők kerülnek ki. Egyáltalán nem agresszívak, de nem fognak. Ha már az ember kikerülte őket, lehet hogy rásegítenek, és kicsit igazítanak a helyzeten, de az hogy az ember bóklászik az út közepén, jön egy csomó ilyen járgány, és majd lelassítanak vagy kikerülik olyan nincs. 
Ezen kívül vannak meg ezek az óriási , építkezésre használt dömperek. 
Amiből pedig a legtöbb: eszméletlen sok motor van. Itt az emberek nagyon szegények, de szinte minden motor, a szakadtabbak is Yamahák , Hondák. Én nem tudom honnan szerezték őket. A helyiek imádjak a motorokat. Van egy kevés robogó, de általában kisebb nagyobb cross motorokkal küldik. Mondjuk a helyi utakra nem is minden való. Minden pirosnál lehet látni ilyen hárman-egy motoron-felállásokat, és más exrémitásokat. Még fiatal lányok is vezetnek motort.
Próbáltunk rájönni, hogy itt ehhez kell-e bármilyen engedély, mert nehéz elképzelni hogy nem, de látva a helyi körülményeket, és azt hogy a rendőrök és a katonák egyáltalán nem szarfejkednek a helyiekkel, nincs forgalomból kiszedés, lehet hogy ez mégse olyan fontos itt.
Szóval oriási vibrálása van a városnak. Jól esett kimenni ennek a csendes, vidéki, amazonasi-falusi-tanyasi világába. Az emberek nagyon kedvesek, a gyerekek kíváncsiak. Sötétedés után robogtunk vissza, és azon gondolkodtam milyen sok arca van ennek a környéknek. Ne, csak kellemes, vagy könnyedén rommá idealizálható dolgokra gondolok. Tényleg a legcsodálatosabbtól a legszörnyűbbig, de idővel ha enged az ember, az érzés is enged, és egyre több megértéssel , jó szívvel tudja nézni azokat a dolgokat is amiktől alapból kiverne a víz. Itt azért ha az ember sokat mozog a szegények közt, márpedig abból kiindulva hogy azokon a helyeken ahol az időmet szoktam tölteni vagy nagyon ritkán találkozom más külföldiekkel, vagy soha, tudnék olyanokat mesélni hogy attól a szeme kiesne mindenkinek, de valahogyan ahogy telik az idő, és a folyó, az erdő, és a város is készít, formál, úgy érzek egyre inkább csak egyet a hellyel. Itt előre láthatatlanul nagy kísértés van ítélkezni sok dolog felett, és mondjuk úgy lenne is mire, de ahogy egyre többet járkáltam, mozogtam mindenfele, ahogy említettem gyakrabban szegények közt, valami más kezdett el emelkedni bennem, és tényleg egy masszává válik mindazoknak a benyomásoknak az elegye , amik az érkezésem óta értek. Talán vannak édesebb, sósabb, kisebb falatok is, de egy tányérról eszem úgyis, és elkezdtem az egészet megenni, az pedig elkezdett valami egészen mást adni.