Reggel hullafáradtan ébredtem. Tegnap az egyik majom NYILVÁN egy mozdulattal kihúzta a hátizsákom cipzárját és felugrott a fára a füldugóimmal. Egy kis dobozkában volt, az egyiket megnézte, aztán lehajította dolga végeztével az egészet. Nem találtam a helyszínen kukát. Na, a büszkeségem estig tartott, olyan hangos volt a végtelen zölderdő, hogy csak megmostam a füldugóimat, és megpróbáltam ölelő némaságukban aludni. Magy szerencsémre nem ebolás nyugat-afrikai majmokkal álmodtam. Nehezen sikerült és keveset. A reggeli újfent isteni volt, bár nem tudtam rájönni, hogy itt az ÖSSZES uborkát szándékosan érlelik magvasra, vagy ez ilyen helyi fajta, ami így működik. Kicsit összeszokottabban kelt a csapat, azért ezt meg kellett szokjam. Ilyen igazi klasszikus élmény-turistákból állt a csoport, pontosan olyanféle attitűdökkel, amit világ életemben kerültem. Hát most ezt adta az erdő. Reggelre azért kicsit komfortosabbá vált a banda, az európai idős tulaj Új germán Medicina fan, spanlishül próbáltuk megvitatni az élet nagy kérdéseit, sikertől függetlenül viccesen. :))))
Újabb kihajózás. Nagyon jó egy kis időt itt tölteni távolabb mindentől, a varostól, a benti hihetetlen vibrálástól, nagyon kisimított. Reggeli után egy kis faluba mentünk, ami sokkal szimpatikusabb volt mint az első, itt nem volt népviselet (persze itt is lehetett vásárolni, ami fel is forralta a csapat vérét) , csak olyan őszintén egy picurka falu. Egy helyi srác ilyen nagyapjától örökölt kézi facuccokon bemutatta hogy a cukornádból hogy nyerik ki a levét. Amit miután megkóstoltam isteninek találtam. Ki is próbáltam kicsit tekerni a nád-kínpadot. Nagyon okos eljarás. Újfent megtudtam hogy a ki tudja mikor és miért de az egész perui Amazonasban nagyon népszerűvé tett rizst helyben termesztik. Oké, hát minden adott de valamiért azt hittem imprtálják. Az Nagy Folyó partján van pár szabályosabb, és rengeteg szél-vízgondozta kicsi rizsföld-sáv. Sajnos a híres szájban puhított, kiköpött, fermentált, újra megrágott és kiköpött manióka sört nem tudtam megkóstolni. Utána a srác kóstoltatott velünk ilyen falusi erdei borféleségeket, cukornáddal fermentálnak egy hozzáadott ízes növényt és kb ennyi. Azért a negyedik után a hírhedt érzékenységem mókás impressziókat generált. ;) Itt is amjyira gyönyörű nőket láttam. Na mivel itt a nő-nő társaságom nulla, azaz akikkel kevés nőneműgel érintkezek is, mindegyikőjükkel teljesen aszexuális kapcsolatban vagyok. A helyi nők esméletlen femininek, de tartózkodóak is, egyáltalán nem kurvásak, de nagyon vonzóak. Vagy az én elmém...;) Később viddzamentünk, ebédeltünk, sziesztáztunk és szólt a gájdunk hogy indulunk, és el is hagyjuk a tábort, plusz ő itt marad így egy ilyen totál latin-Lara Croft fazonú csaj vette át a stafétát. Nagyon vagány volt, főleg hog ahogy említettrm a helyi nők visszafogottak, nem kiárustással teszik vonzóvá magukat, másrészt az ilyen feelingesen militáris szexi nagypofájú csajokat sosem kedveltem. :)) Nyilván azonnal szimpatikus lett. :))
Delutan meg elmentunk egy masik szigetre, ez inkabb amolyan allatkert, jorészt a repülőtéren lefoglalt állatok, és más emberkézből kimentett fajok. Viccesek voltak a papagájok, amikor mind köszönni kezdett hogy holá! :) Itt a már jól ismert haverok fogadtak, az élőben kurvárakegyetlen tekintetű krokik, az éhes piranhák, a helyi tepsiszájú sztár halfaj, a paiché, ami amolyan amazonasi tonhal/koi halféleség, és egy őz megnyalogatta a kezem ameddig egy kis pocokszerű állat a másik kezem csikizte , meg ragcsálni akarta az iPadem szélét. Az igazi csoda utána jött, hazafele a magát halálra vásárolt, zabált, és önhajszolt brigád elcsendesedett. Megkértem a hajós srácot, hogy kifekhessek videózni a hajó orrába, aztán mAr csak úgy feküdtem ott, hason vagy egy órát, a fura vicces kis hajó farába helyezett motor nagyon bikán szelte alattunk az Amazonoast, rohant a nagy folyó, végre csend volt a fejek közt, és vagy egy óran át semmire nem gondoltam, csak néztem a nagy kígyót.
Hazafele menet egy csomó minden összeállt az eddig történtekkel kapcsolatban, és az egész mágikus helső úttal kapcsolatban amiért idejöttem. Nagyon jót beszélgettünk harcos nővéremmel, aztán rlmentünk itt a helyi "mexikói negyedben" megkeresni a környéki boulvart, volt ott pár árus, egy rugóból félholtra zabaltunk magunkat, akkora vega hamburgert vsináltak nekünk, hog esküszöm nem tudom mi kérette utána velrm azt a hegynyi sültkrumpit salátával. Alig bírtunk felállni az asztaltól. Tökre örültek nekünk, aztán fényképnézegetés, es egy nagy csodás beszélgetés. Olyan sok minden összeállt. Valóban nem élményeket gyűjtögetni jöttem, hanem hagyni hogy a hely, úgy ahogy van beavasson maga, azon az úton amit ad. Minden nap terv nélkül kelek. Csak a közös dolgok, egy két dolog amit lefixeltünk, egyébként castanedásan szolva vadászni megyek. Mindenhol. Nagyon megszerettem ezt a környéket is ahol élek a társammal. It még késő este is kinn ülnek székekkel az emberek, sütik a z utcán a cuccokat, székeken ülnek, hangosan beszélgetnek, még hangosabb zene szól. Ez is ugyanannak a helynek a része ami elé járultak kvázi megpróbalni elfogadni amit adni akar nekem. Cssak ez az egy érdekel itt igazán , és minden nap egy csoda, pedig ahogy beszéltük, időbe telt és munkába eljutni addig a stációig amikor már tényleg csak a hely vezet, a gyönyörű erdeiben, a hangos, zsúfolt, koszos utcáin, a bódévárosoktól a konkvisztádor cafékig, a szépség, a szörnűségek , a lárma, és mögötte az a csend ahol a hely ezer arcú szelleme beszél hozzám.
Őhozzá jöttem,a többi csak részlet.