A tegnap estére beígért buli fáradalmaival keltünk hét óra fele ( a környék vibrálása és a hangerő miatt tovább amúgy is nehéz), konstatáltam,hogy vagy két napja semmit nem aludtam ( 'nagyon' meglepett), hívtam egy motoros riksát és irány a belváros. Néha amikor onnan megyek haza , még turistának néznek, de reggel vagy késő este onnan nagyon könnyű bejutni. A bácsi egy utcával hamarabb tett ki, gondoltam annyira jófej, és amúgy egy nagyobb boltban vásárolt fél literes helyi szar áráért, szóval megköszöntem, és elindultam. Hamar kiderült miért állt meg hamarabb, a fő-fő tér le volt zárva, és valami nagyzenekaros ünnepi díszfelvonulás volt, rendőrök, katonák (kifényesített géppityukkal) és a fél környéket lezárták. A lányok persze már készen voltak, és egy kis várakozás után megjött a busz. Nagy meglepetésemre az idegenvezetőnk kifejezetten jó arc, pedig az utcán eők a szervező, élménydelaerek a legrosszabbak közül valók. Kis várakozás, megérkezik a csapat. Elsőnek egy kedves , láthatóan jóllakott család. Apu, anyu, nagyi, tinédzser lány. Mindenki mázsa felett, az apa ahogy ment volna a hátsó szabad ülések felé, beszorult ( jah, jól indult), kis várakozás és start. Azért azt a negyed órát jól használtam fel, két percen belül találtam valamit enni az utcán, tegnap elfelejtettem papayát venni, ami volt azt megettem, és ha már emlegettétek, hogy át lehet rajtam látni olyan vékony vagyok, gondoltam ha már edzek is itt, és azt igyekszem komolyan venni, akkor legalább valamit ennem kell. Az utcán ha ismerős az ember nagyon gyorsan talál kaját. Itt nincsenek étteremláncolatok, McShit, Starsucks café, és társai, csak a helyi cuccok. Tegnap este kimentem a partra kicsit zenélni, és mivel szombat volt, egész későn kinn voltak az árusok,annyira jó volt, akkor is degeszre ettem magam valami ötszáz forintból, de úgy hogy kapaszkodnom kellett a motoros riksába hazafele.
Mindezzel végezvén,és egy kicsit még több idő múlva elindultunk. Az idegn vezetőnk elnézést kért, mondta hogy a jelentkezők egy része, ismerősök kőkeményen beboraccóztak, úgyhogy nem bírtak felkelni, ilyenkor nem is látom olyan rossznak az általános hozzáállásomat a dolgokhoz. A kikötő felé mentünk, ahol kaptunk tíz percet enni (nyilván fél óra lett). A kikötőben meg könnyebb kaját szerezni, az ottani nagy piac egy kicsit tisztább és kevésbé zorall mint Belen, és itt kicsit másféle kaják is vannak. Ótiás teknős tojás főzve egy közrli szogetről (nagyon finomak, akkorák mint egy nagy pingpong labda, de puha , benyomható a héjuk), sült kajmán, krokodil, meg még többféleképpen elkészített kukac, amitől a képet is mellékeltem. Érdekes, hogy egy szóval se írtam le hogy ettem belőle (by the way, és ha igen?), de a vegetáriánus ismerőseim közül többen pánikba estek az elveszett lelkem miatt, úgyhogy megnyugtatok mindenkit, meghagytam a helyieknek. A kikötőben mindig van élő is, ezt főleg vagy ilyen pörköltfelségnek főzik, vagy sasliknak grillen, de élve is szeretik enni. Állítólag "éppen olyan és éppen olyan finom" mint a csirkebőr. Azaz minden bizonnyal mega-csodálatos. Fél óra után a pufi család ilyen komplett kajmánsültekkel tért vissza, de többen láthatólag zabálni jöttek, vagy anélkül nem megy az út nem tudom. Miután a fejenként egy tömött nejlontáskányi kaja bekerült a csónakba az amúgy is irgalmatlan pakkok mellé, elindultunk. Azon az oldalon egy kisebb folyó torkollik az amazonasba, a Naran, és a találkozásukkor lehet látni ahogy a két egészen elütő színű folyó eggyé lesz. A fekete víz egy helyen átmegy zöldesbe. Az első állomás egy sziget volt, ahol van egy kis falu, kinn élnek az emberek. Persze már mindenki beszél spanyolul, szóval azért nem az indiana Jones-os feeling volt, de nagyon kedvesek voltak. Volt bemutató, tánc, rengeteg helyi cuccot, ékszert eladtak (nyilván) és az egyik félmeztelen lány elkérte az övemre kötött piros kendőmet. Leoldoztam, odaadtam.
A nők itt félmeztelenek, akárcsak a férfiak. Valószínűleg az önkéntes aszkézisem az oka, de hát nem tudtam nem megnézni őket. Egyébként is nagyon szeretem a helyi nők változatosságát. Lehet hogy Párizsban nem tarolnának, de az egyforma ruhába bebugyolált, egyformára mázolt nőkhöz képest felüdülés a természetességük, és a változatosságuk.
Egyikőjük se néz ki tökéletesnek, az igaz, ellenben érdekesek, valódiak, és nincs se egyenruha, sem egyen maszk , ami nélkül lassan "nem nő a nő". Emlékszem egyszer az itcán beszélgettem egy transznemű csajjal, eszelős hosszú haja volt, mondtam hogy nagyon tetszik, ő meg hogy ez "csak" pótlás. Nem bánom, akkor is tetszik. Igen, mondja, de ez a pótlós dolog, nézzék el a hajmagus ismerőseim, hogy nem emlékszem a részeletkre, olyan kértékben roncsolja a hajat, hogy így viszont saját magától sosem lenne ilyen hosszú. Azaz a látszat kedvéért hudzonévesen a biztonság kedvéért már most úgy hazavágta a haját, hogy ha bezár a kedvenc fodrásza , mehrt a Csillagok háborúja kilencbe statisztának. Tényleg sajnáltam, hogy mit ad oda miért, csak mert "nem tud erről a fazonról lemondani" és kivárni míg valoban megnő neki. Na itt mindenkiben találhatna kivetnivalót aki akar, aki pedig ráunt a futószalagon kiokádott kollektív szinjátéktól a "szépség" oltárán annak érdekes lehet. Szóval azért megnéztem a csajokat. Tartózkodóak voltak, de kedvesek, és nagyon szépek. Miután elbúcsúztunk tovabb hajóztunk lefele az Amazonason (Iquitos fanoknak: nem Nauta felé fel, hanem lefelé). Talan egy órát itautunk, nagyon jó volt, közben láttunk egy szigetet ahol szabadban élnek bölények, oda persze valószinűleg rásegítéssel kerültek. Majd lassan megérkeztünk a célállomásra. Közben néztem hogy azért nyomja neki a srác rendesen, mégis a csónak mellett követetett bennünket két sárga pillangó, aztán be is szálltak kicsit. Kikötöttünk, megérkeztünk, kaptunk nagyon finom helyi ebédet, halnak vélve megkóstoltam valami rántott kajmánt, és ettem egy csomó salátát, itt a gyümölcsök mellett ezt szeretem nagyon, kis pihenő, szálláshely elfoglalása, megbeszélés és irány tovább. A házhoz tartozik két kutya, az egyik ilyen rotweiler fazon de kisebb, és kedvesebb. És nem szagos! :)) Semmilyen kutyának nem undorodom úgy a bűzétől mint a rotiknak, a dobbermanoknak, és talán mind közül a tacskóknak. Néha barátok próbáltak kutyák jelenlétében eteni engem, ami mindig nehéz, mert ha nem leszek két perc alatt ideges a kutyától (gyerekkorom óta félek tőlük, és nem, soha nem volt kutya támadásban részem), hanem mert hányingerem van az erős szagú kutyáktól. Ez meg olyan kedvesen nézett, persze, frl akart jönni a csónakra, a vezető meg nem mert kiugrani eloldani a kötelet, mert akkor a sertepertélő kutya tuti beugrik. Aztán ez is megoldódott, mert el kellett mennie valamiért, a kutya nyilván beugrott, nyilvan hozzám jött, és nyilván az én lábamnál telepedett le. Előtte amúgy már megabajgattam a haverjával együtt, ami ugyancsak új nekem. Miután visszatért szólongatta a kutyát, de nyilván nem akart kiugrani, hát velünk akart jönni. Egyáltalán nem durván de az evezőlapáttal próbálta a seggenél fogva tolni előre, nyilván nem ment, ezzel pedig úgy tíz perc el is ment. Ráuntam, fogtam a kutyát felkapta, és kivittem a partra. Jó,azért kisebb volt mint egy roti valamivel. Magy ováció volt, amit tök nem értettem de oké. Ez ugyanaz mint két napja a két csaj macskája. Nézték, nezték, de a perui átlagmagasság a macskaszeretettől sem nő fél méterrel magasabbra, helyi csávoknak meg gondolom nem akartam szólni, nehogy ledobják onnan. Nem az hogy itálják az állatokat de nulla empátiát mutatnak. Ők is megköszönték, de inkább arra gondoltam micsoda balfasz helyzet, ott szenved két kb 155 centi magad csak, és senki nem áll meg segíteni. Na itt is így voltam, a kutyát is sajnáltam, az időt is, és a gájdunkat is akinek lathatólag fogalma se volt arról mit kell a kutyával csinálni. (Ja, mert nekem annyival több, muhaha.) Aztán elindultunk, újabb m ezúttal rövidebb hajó út, kikötöttünk. És már jöttek is ranka helyi majmok. Láttunk tukánokat, papagályokat, egy nagyon aranyos kicsit majomszerű hangyászféle állatot , illetve ezt a belassult ufó-állatot, amitől kár meséltem hogy a helyiek szerint ahogyan a koalák is, ők is rákaptak valamire ami megváltoztatta az egész faj életét. Anakonda is volt, mindenezek szabadban. A kurva majmok persze a hátozsákom külső fiókjábol azonnal kiszedték a füldugómat, ami nélkül dél Amerikában elveszett embernek érzem magam. Később visszamentünk, vacsoráztunk, gumicsizma választás, és irány éjszakai erdei túrára. Nagyon jó volt! Az úton eleddig ha nem kérdeztük, Carlos nem vitte túlzásba a fordítást, de itt már tök sokat mesélt. Felfedezte amikor dúdolgattam magamnak séta közben hogy jobban enekelek spanyolul mint beszélek. Valóban. :D Sok érdekes növényt láttunk, pókokat, békákat,és Carlos meglepően sokat tudott róluk, de persze az éjszaka hangulata volt a legjobb, nagyon rég nem voltam éjszakai erdőnézésen, amit amúgy pedig imádok. Jó két órátmentünk, hálát adtam magamnak, hogy az előző sziget indián csecsebecséi helyett egy kis zseblámpát szereztem. A szomszéd bungalóban önmagukból kivetkőzött hangerőn beszélő nem túl komplikáltnak tűnő lányok is belenyugodtak hogy este lett. Az erdő persze elég hangos, ha másfajta hangja is van mint a autóknak, nem kevésbé matek elaludni. A majmok ugye szétrágták a füldugómat. Holnap új nap.
Apropó, a naplementét egy lapos alkalmi szigeten néztük meg. Nincsenek is rá szavak. Nincsenek is rá egyáltalán szavak.